Hírek
admin |
Azfeszt Zenei Fesztivál 2010 augusztus 18-22.
Immár hetedik alkalom, hogy megrendezésre kerül a Nyírség szívében, Nyírbátorban a " Thermal Rock'N'Roll" szlogennel fémjelzett Azfeszt Zenei Fesztivál. Azok a fesztiválozók akik az elmúlt hat évben együtt öregedtek a rendezvénnyel, és figyelemmel kísérték annak fejlődését, egyre gyakrabban teszik fel a kérdést, hogy az Azfeszt a "legnagyobb kis" vagy a "legkisebb nagy fesztivál" az országban. Ezt a kérdést, ki-ki maga kell hogy megválaszolja.
Tény és való, hogy mind a program méretében, valamint a nézőszám tekintetében az Azfeszt az ország egyik legdinamikusabban fejlődő rendezvénye. Ezzel együtt a mai napig megmaradt a rendezvény élhető, baráti jellege, és különleges atmoszférája ami az egyik fő vonzerejének számít.
Idén a zenei programnak továbbra is hangsúlyos részét képzi majd a tehetségkutató verseny, hiszen a szervezőgárda vallja, hogy lehetőséget kell biztosítani a jövő feltörekvő tehetségeinek, hogy bizonyíthassák rátermettségüket. Ezen kívül tovább erősödik a program nemzetközi összetétele, hiszen a hazai élvonal képviselőin túl számos világszerte ismert és elismert banda fellépésére is számítani lehet.
Persze a magyar zenei underground krémje sem hiányzik majd a fesztiválról. A koncerteken és a szokásos tehetségkutatón kívül ismét lesznek programok mind napközben, mint pedig az este folyamán.
Végül, de nem utolsó sorban a jegyárak kialakításáról kell szólni. Továbbra is érvényes, hogy az ország egyik legjobb "ár-érték" arányú fesztiválja az Azfeszt mind a jegyek mind a helyszínen kapható fogyasztási cikkek vonatkozásában.
Remélhetőleg aki már volt az újra, aki még nem volt az végre eljön és megízleli, hogy milyen is a Thermal Rock'N'Roll 2010-ben.
Zárjuk együtt a nyarat!



